Érdekes kincsekre bukkanhat az ember, ha a világhálón szörföl. Különösen, ha extrém módon kitágítja a "kincs" fogalmát.
Ha például rám keresünk, nemcsak az derül ki, hogy napjaink rohanó világában milyen ügyes és okos vagyok, hanem az is, hogy nem volt ez másként régen sem.
(Kapaszkodjatok... Belegondolni is szörnyű, de majdnem 20 évet repülünk vissza az időben...)
1991-ből például szoftvertörténelmi jelentőségű felfedezés tárul elénk azon a gyűjteményes weboldalon, mely a Commodore Plus4-es programokat lett volna hivatott összeszedni. Nem más kerül itt elő, mint a nyilvánvalóan országos hírnevet szerzett számítógépes kalandjátékom, az Álom, édes álom.
Jól látható, hogy nem csak a 320x200-as felbontásba zsúfolt, karakterhelyenként két színből építkező grafikához volt természetadta tehetségem...
... de kreativitásom és verbális kifejezőkészségem is minden képzeletet felülmúlt.
Az oldal mellesleg téved, a játék már '90-ben elkészült, alig valamivel első kalandjátékom, a Ninja küldetése után.
Az érdeklődők innen akár le is tölthetik, Plus4-emulátorral, meg mindennel, ami kell.
Egy másik weboldalon az is kiderül, hogy valaki égre-földre kereste az Álom, édes álmot Commodore 64-re is. (Merthogy oda is elkészítettem. Emlékszem, az Edda 2-es sorszámú albumát hallgattam azon a hétvégén GoldStar - ma LG - márkájú kétkazettás magnómon. Fura, hogy emlékszem erre... Nemcsak az nem rémlik, hogy két hete mit hallgattam programozás közben, de az se, épp min melóztam pontosan...)
És ha ez nem lenne elég, korunk Sherlock Holmes-a azt is kinyomozhatja, hogy már akkor szemet vetettem a nyomtatott médiában rejtező publikálási lehetőségekre, mint azt az alábbi (1, 2, 3) szemelvények is bizonyítják, a Commodore Világ '91-es évkönyvében.
Mentégemre legyen mondva, nem álltam meg a fejlődésben, és ma már teszek szóközt az írásjelek után.
Az mondjuk más kérdés, hogy manapság is programozok, és továbbra is örömöm lelem a rajzolásban és az írásban... és néha még az Edda 2-t is meghallgatom. Szóval lehet, hogy mégse fejlődtem sehova...
