Szubjektív London Blog

Féléves londoni kiküldetésem részletei, hányattatásaim, és más szubjektív infók - Vakulya Norbert tollából.

Friss topikok

  • WadEdit: Hihetetlen, de 24 ev utan meglett az eddit elveszettnek hitt "A Ninja Kuldetese". Ugyanazon a Plus... (2014.02.06. 02:31) Lenyomatom a virtuális világban
  • akocsis: Most irigykedek... Te mákos!!!! Bezzeg én Angliában ragadtam... pedig kisebb távolságot kellett vo... (2010.12.18. 14:36) Home, sweet home
  • akocsis: Jah, én is ezt akartam kérdezni. Ha ilyen tempóval haladsz, péntek lesz mire odaérsz. A sok okossá... (2010.12.17. 13:48) Miert eppen Seattle?
  • LacaLacaLaca: Nálunk nagyon szép buszmegállók meg aluljárók vannak, ahol lehet szundikázni... :) Remélem nem ez ... (2010.12.12. 23:22) New York - A varos, ahol nem alszok
  • LacaLacaLaca: Nálunk nagyon szép buszmegállók meg aluljárók vannak, ahol lehet szundikázni... :) Remélem nem ez ... (2010.12.12. 23:20) Ha Mohamed nem megy a hegyhez...

Linkblog

Gorilla marketing

Akinek tetszik a blog, kockáztassa meg Horvátország Nagy Útikönyvének a beszerzését - jórészt ugyanis ugyanannak az embernek a lelkén szárad, mint aki a blogot írja.


És bár valós helyszínektől messze játszódik, és én se szerepelek benne, a humor-faktor elég erős az eddigi legjobb regényemben is.


Ha valakinek az iménti két példából nem lenne világos: nem csak blogot és programkódot írok. A legutóbbi novellám ebben a kötetben jelent meg:


További ajánlott irodalom egy másik weboldalamon...

Béla reklám

Mindettől teljesen függetlenül Béla megkért, hogy tegyem ki ide ezt a két linket:
Online Póker
Poker
Hát parancsolj, Béla, kérlek alássan.

Welcome to Sparta! II.

2009.04.13. 12:37 | winney | 2 komment

Ott tartottam, hogy még az indulás napján se volt biztos semmi – illetve annyi igen, hogy az az indulás napja, és már ez is halvány megnyugtatásul szolgált az előző napok bizonytalanságához képest.

Az egyetlen vigaszom Anikó volt, egykori tanítványom (merthogy egykor középiskolai tanár voltam), aki felajánlotta, hogy amíg nem találok valamit, nála elalhatok. Szerencsére azonban nem kellett nagyon a terhére lennem. Az indulás előtti napon Jani kihisztizte, hogy nekünk kettőnknek, akiknek nincs még szállásunk (mert nem akartunk indiaiakkal lakni, és a nővérünk se dolgozik Londonban, hogy vele költözzünk össze) a cég az első 4 éjszakára hotelt fizet.
 
Az első 4 nap azonban édeskevés volt arra, hogy szállást találjunk. Napközben ugyanis a munkahelyen kellett lennünk, így legfeljebb egyet-egyet tudtunk megnézni este 7 körül. A cég által támogatott 4 nap némi elkeseredett harc után 9 napra hízott (egy másik hotelben, hogy lehessen hurcolkodni), de még így is csak szűk mintát tudtunk venni a londoni lakáspiacról.
 
Különösen érdekelt, hogy sikerül-e olyan lakást találni, ahol olyasvalakivel kell együtt laknom, aki a cigi-kávé-kóla szentháromságban éli mindennapjait... hisz ez egész más életstílust és értékrendszert sugall, mint amit én követek.
 
Elsőként egy luxusnak mondott lakóparkot tekintettünk meg, abban egy kb. 40 négyzetméteres, 2 szoba + hallos lakást – sejthetitek, mekkora szobák lehettek... Nem volt ebben a lakásban igazából semmi luxus vagy extra, de a körülmények rendezettek voltak, az épületet övező park pedig mesés. Viszont kint volt az 5-ös régióban, messze a belvárostól, ahol dolgozunk, és az ára is borsosnak tűnt.
 
Valami olcsóbbat keresve két elfogadható bérleti díjú lakásra bukkantunk a weben. (Pontosabban inkább negyvenre, de többnyire nem sikerült velük egyeztetni, nem fogadták a hívást, stb.) Élőben azonban látnunk kellett, hogy nyomortanyákról van szó... Míg az egyik, Croydonban, egyszerűen csak messze volt, és bár az egyik legszebb házának mondta a hölgy, meglehetősen igénytelennek látszott, ahol 4 másik emberrel kellett volna laknunk, és osztozni az aprócska élettéren, addig a másik, a Seven Sisters metrómegállónál olyan környéknek tűnt, ahol nem számít paranoiának, ha az ember lereszelt csövű vadászpuskával alszik. Nem kolbászból volt ott a kerítés, hanem szögesdrótból és százasszögekkel csipkézett deszkákból – túlzás nélkül.
 
Rádöbbentünk, hogy itt bizony szélesre kell tárnunk a pénztárcánkat, és le kellett számolnunk az ábránddal, hogy fejenként úgy 150ezerből élhető lakáshoz jutunk.
A következő, amit megnéztünk, két pirinyó, egyszemélyes lakás volt a belvárosban, melyek az előző két putri után egész barátságosnak tűntek. Aztán megnéztünk még egyet, még beljebb, és ez kimondottan ideális lett volna (otthon mondjuk nem szívesen költöztem volna bele, de itt, látva a realitásokat, igen), ha nem azzal kellett volna kezdenünk, hogy az első havi bérletért, a kaucióért és a közvetítői díjért leperkáljunk úgy 1 milliót... Én még benne is lettem volna, még az otthoni számlámhoz is hozzányúltam volna, de Jani nem volt partner ebben. Ez meg nekem nem volt ínyemre.
 
Mivel vészesen közeledett a nap, amikor ki kell költözni a hotelból, összedugtuk a fejünket, tanakodtunk, hogy mi legyen a tuti, osztottunk-szoroztunk, súlyozott átlagot számoltunk és még néhány középértéket, s végül a két egyszemélyes lakás mellett döntöttünk.
Vannak előnyei, nem mondom... bent van a központban, 20 perc gyalog a Hyde park, közel a metró, de... optimista becslés szerint 2m x 5m az egész. Ennél otthon még az előszobámat is nagyobbnak érzem, és innen nézve még a 31 négyzetméteres finnországi lakásom is tágas hodály volt. Ráadásul különösebben fel sincs szerelve; se vasaló, se mikró, se semmi. Kicsit spártai érzésem van, ahogy a tegnap mosott ruháim itt száradnak (illetve sajnos nem száradnak) a laptop mellett az asztalon...
 
És bár most néhányan biztosan feltételezik, hogy a fogamhoz verem a garast (pusztán csak mert a jelek szerint ügyesebben bánok a pénzzel, mint ők, és velük ellentétben nem szoktak anyagi gondjaim lenni), azt kell mondanom, hogy nem olcsó ez, egyáltalán nem – de inkább nem sokkolok senkit azzal, hogy leírom, mennyibe is fáj ez havonta.
 
Úgy tűnhet, panaszkodom.
 
Kétségtelen, hogy az életszínvonalam jelentősen visszaugrott azzal, hogy kijöttem Londonba, de csak azért is jól fogom érezni magam! 5 évig voltam koleszos, ahol nem sokkal nagyobb szobán hárman (néha többen) osztoztunk... és szerettem. Úgyhogy csak megleszek itt is.
 
(Mellesleg... a magyar tipikusan panaszkodó és irigykedő nép. Én most felvállaltam az áldozatot, hogy panaszkodjak, de csak hogy nektek ne kelljen irigykednetek. :))

 

---

Utóirat: ez a címem: 46 Penywern Road, Flat 13, London SW5 9SX
Nem mintha levelet várnék vagy ilyesmi, de remekül rá lehet keresni GoogleMap-en, még StreetView is van... (A kék, napfénytetős Mini Cooper mögött van a bejárati ajtó.)

A StreetViewról jut eszembe... a Microsoftnak azért rendesen össze kell kapnia magát, ha tényleg versenyezni akar a Googléval...

A bejegyzés trackback címe:

https://sublondon.blog.hu/api/trackback/id/tr991062287

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

zsu szanto 2009.04.13. 15:57:10

Gratula a lakasodhoz. Szerintem semmi okod panaszra...tok jol nez ki es ja itt is igy mukodik az ilyen lakasok kiadasa. Nekem is volt egy par....pelda: 3x3 m 650 euroert es meg erre rajon a rezsi. Sokan azt hiszik, hogy milyen jo azoknak akik nyugaton elnek....persze a gazdagoknak de azoknak mindenutt jo. Tovabbi sok sikert

Dester 2009.04.14. 11:57:29

Nem tudom belülről milyen, de kívülről nagyon hangulatosnak tűnik. Az utca is tök jó, kátyú sincs :))) Ha tudsz, majd készíts képeket a lakásról is :) És a kolléga milyen messze lakik? Hasonló lakást talált ő is? Vagy abszolút nem is érdekel? :)

Egyébként hallottam már a londoni lakbérekről, úgyhogy én nem gondolom azt, hogy spur lennél :) Meg nem is úgy ismerlek.