Szubjektív London Blog

Féléves londoni kiküldetésem részletei, hányattatásaim, és más szubjektív infók - Vakulya Norbert tollából.

Friss topikok

  • WadEdit: Hihetetlen, de 24 ev utan meglett az eddit elveszettnek hitt "A Ninja Kuldetese". Ugyanazon a Plus... (2014.02.06. 02:31) Lenyomatom a virtuális világban
  • akocsis: Most irigykedek... Te mákos!!!! Bezzeg én Angliában ragadtam... pedig kisebb távolságot kellett vo... (2010.12.18. 14:36) Home, sweet home
  • akocsis: Jah, én is ezt akartam kérdezni. Ha ilyen tempóval haladsz, péntek lesz mire odaérsz. A sok okossá... (2010.12.17. 13:48) Miert eppen Seattle?
  • LacaLacaLaca: Nálunk nagyon szép buszmegállók meg aluljárók vannak, ahol lehet szundikázni... :) Remélem nem ez ... (2010.12.12. 23:22) New York - A varos, ahol nem alszok
  • LacaLacaLaca: Nálunk nagyon szép buszmegállók meg aluljárók vannak, ahol lehet szundikázni... :) Remélem nem ez ... (2010.12.12. 23:20) Ha Mohamed nem megy a hegyhez...

Linkblog

Gorilla marketing

Akinek tetszik a blog, kockáztassa meg Horvátország Nagy Útikönyvének a beszerzését - jórészt ugyanis ugyanannak az embernek a lelkén szárad, mint aki a blogot írja.


És bár valós helyszínektől messze játszódik, és én se szerepelek benne, a humor-faktor elég erős az eddigi legjobb regényemben is.


Ha valakinek az iménti két példából nem lenne világos: nem csak blogot és programkódot írok. A legutóbbi novellám ebben a kötetben jelent meg:


További ajánlott irodalom egy másik weboldalamon...

Béla reklám

Mindettől teljesen függetlenül Béla megkért, hogy tegyem ki ide ezt a két linket:
Online Póker
Poker
Hát parancsolj, Béla, kérlek alássan.

Buon giorno!

2009.06.13. 00:21 | winney | 2 komment

Azért jó külföldön lenni, mert otthon, ha lebarnulok, legfeljebb cigánynak néznek (még néhány cigány is), míg határainkon kívül inkább olasznak (még néhány olasz is, vagy ma pl. egy görög és egy kolumbiai salátáslány).

Na de mi is késztetheti az óvatlan szemlélőt eme téves következtetésre?
 
A sok mirellit pizzától lenne? Vagy mert épp abban a fázisomban vagyok, amikor szőrt növesztek a szám köré? Vagy... mert barnább vagyok, mint a venezuelai főnököm, aki nemrég jött vissza másfél hetes ibizai nyaralásáról?
 
Jogos a kérdés: hol barnultam én le ennyire?
 
Egyrészt Londonban is leégtem kétszer, mert nincs is jobb, mint a déli napsütésben félmeztelenül, naptej nélkül teniszezni, kizárva a lehetőséget, hogy az angol napnak bármiféle ereje lehet. Másrészt... ellátogattam Dublinba.
 
Dublin persze nem a verőfényes napsütésről híres, de nekem ezzel is szerencsém volt – azon a négy napon, amit ott töltöttem, szinte nyomát sem lehetett látni felhőnek az égen. Így aztán eszemben sem volt zárt ajtók mögött, híres pubokban vagy múzeumokban tölteni az időt; az utcákat róttam, és meglátogattam a tengerpartot.
 
A térképen úgy tűnik, Dublin a tenger partján fekszik, de a látszat csalóka – a város központjától gyalog kimondottan nincs közel a part. Főleg, ha valaki – mint én – úgy gondolja, hogy a legjobb módja a tengerhez való jutásnak az, ha a belé ömlő folyót követi... A Liffey ugyan valóban a tengerbe folyik, de a part azon részén ipari dokkok, szennyvíztisztító telepek és áramfejlesztő üzemek sorakoznak, melyek teljesen eltakarják a víz kékjét az arra járó szeme elől, és nem kecsegtetnek sok reménnyel, hogy valaha is megláthatja. Én azonban nem adtam fel.
 
Nem törődve a már lecaplatott kilométerekkel és fittyet hányva az előttem feltárulókra, folytattam az utam a háznyi méretű daruk és a búgó generátorok között. Az elhivatottság és a rettenthetetlenség próbája volt ez. Egy férfivá avatási szertartás, ahol kiderül, hogy ki az, aki nem rémül meg a mellette csordogáló szennyvíztől, a rozsdás gyárépületektől és a böhöm kéményektől.
És mintegy órányi kutyagolás után (lehet, hogy kevesebb volt, de többnek éreztem) eljutottam az öbölbe...
 
Nem tudom, ki hogy van vele, de akárhányszor tengerparton vagyok, és a bőrömön érzem a felőle fújó szellőt, a sós levegőt, hallom a sirályok vijjogását, mindig úgy érzem, hogy egyszer csak majd a tengerpartra kell költöznöm. Végleg.
 
Imádom a természetet, az erdőket, a hegyeket, a folyókat, a tavakat... és a morajló, végtelennek tetsző kékséget.
 
Így aztán elhatároztam, hogy másnap is visszajövök, sőt, végiglátogatom a tengerpartot. (Bár szigetről van szó, elméletileg körbe is mehettem volna, de nyilván nem az egész partvidék volt tervbe véve, hanem csak egy kis része, Dublintól délre.)
 
Mehettem volna a helyi HÉV-vel, mely a DART nevet kapta a derék írektől, de úgy gondoltam, sokkal intenzívebb és személyesebb élménynek nézek elébe, ha biciklivel tekerek egyet. Elvileg lehet valahol bringát kölcsönözni Dublinban, de szerencsére nem volt rá szükség: szállásadóm, a rokoni Hégely család legidősebb, és egyben legfiatalabb fia, Peti, rendelkezett egy kerékpárral, amit szívesen a rendelkezésemre bocsátott.
 
A tengerre jutás nem volt egyszerű. Nem csak a brit szigeteken uralkodó baloldali közlekedéssel kellett megbirkóznom, de magával a bringával is. Peti mondta ugyan, hogy nem érdemes használnom a sebváltót, de nem hittem el neki, míg egyszer le nem kellett szállnom, hogy kézzel tegyem vissza a megfelelő fogaskerékre a láncot. Emellett már csak a nyekergő pedál és a folyton elmozduló ülés jelentettek apróbb nehézséget... Nem akarok panaszkodni, tényleg élveztem a tekerést, mindenkinek szívből javaslom, aki jó időben látogat Dublinba. Számomra hatalmas élmény volt a tengerparton hajtani, a saját tempómban világot látni, megpihenni egy-egy szimpatikusabb kikötőben vagy partszakaszon, és nem utolsó sorban, vadon élő fókákat látni.
 
Csak egy dologra nem gondoltam: ha délelőtt 11-től este 6-ig kint vagyok, a kelleténél jobban megkaphat a nap.
 
Konkrétan szénné égtem. Pár napig fájt, ahogy ruha ért a bőrömhöz.
 
Nem mindenhol persze, éles határvonal látszik a nyakamnál és az al- és felkarom találkozásánál. Azóta óvatosan kell pólót hordanom – nemcsak a bicepszem elővillanó fehérsége miatt (ami pedig tenisz közben már barnult is), de azért is, mert foszlik a kezemről a bőr, mintha zombi lennék. Azon már túl vagyok, hogy a pofám leszakadjon, de az alkarom még mindig bőven ontja magáról az elhalt hámsejteket.
 
Ki gondolta volna, hogy Dublinban naptejre lesz szükségem? (Na persze, ha gondoltam is volna rá, a reptéren úgyis elvették volna.)
 
A következő napra azt terveztem, hogy ellátogatok Howth félszigetére, de ehelyett inkább vámpír-üzemmódba kapcsoltam, és maradtam Dublinban: meglátogattam a Nemzeti Galériát (nem rossz), alapvetően az árnyékban császkáltam a városban, és a parkokban pihentem. (Véletlenül éppen ott, ahol aztán 40ezer lelkes nő bukkant fel izzadt trikóban, erősen lihegve és kipirulva. Mit csinálhattak?)
 
Howth az utolsó napra maradt. Bár oda is biciklivel akartam menni, a bőröm nem rajongott az ötletért, mint ahogy Peti bringája sem – alighanem kilyukaszthattam valahol menet közben a hátsó gumiját, mert teljesen lapos volt. (Éreztem én hazafelé, hogy nehéz tekerni, de azt hittem, csak fáradok.) Szeretem ugyan a kihívásokat, de ez már túl sok volt egyetlen biciklitől.
 
És hogy milyen Dublin?
 
Sokkal emberibb és barátságosabb, mint London, sokkal inkább otthon éreztem magam. Túl sok látnivaló mondjuk nincs, de ha az ember csak jól akarja érezni magát, és véletlenül nem esőt fog ki - no meg ha olyan rokonai laknak ott, mint nekem (köszi Adri és Peti) - akkor mindenképp érdemes ellátogatni.
 
Már csak azon gondolkodom, hogyan térjek vissza az olasz kerékvágásba... Nem tudom. De egyre biztosabbnak látszik, meg kell tanulnom olaszul, mert amint elárulom, hogy magyar vagyok, akárcsak Helsinkiben, itt sem vagyok túl érdekes tovább... 

 

Na ciao!

A bejegyzés trackback címe:

https://sublondon.blog.hu/api/trackback/id/tr901182021

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Dester 2009.06.15. 09:28:38

Molto interessante. :)

akocsis · http://akocsis.blog.hu 2009.06.25. 20:09:25

Ne aggódj, engem Skciában kapott el a nap.