Szubjektív London Blog

Féléves londoni kiküldetésem részletei, hányattatásaim, és más szubjektív infók - Vakulya Norbert tollából.

Friss topikok

  • WadEdit: Hihetetlen, de 24 ev utan meglett az eddit elveszettnek hitt "A Ninja Kuldetese". Ugyanazon a Plus... (2014.02.06. 02:31) Lenyomatom a virtuális világban
  • akocsis: Most irigykedek... Te mákos!!!! Bezzeg én Angliában ragadtam... pedig kisebb távolságot kellett vo... (2010.12.18. 14:36) Home, sweet home
  • akocsis: Jah, én is ezt akartam kérdezni. Ha ilyen tempóval haladsz, péntek lesz mire odaérsz. A sok okossá... (2010.12.17. 13:48) Miert eppen Seattle?
  • LacaLacaLaca: Nálunk nagyon szép buszmegállók meg aluljárók vannak, ahol lehet szundikázni... :) Remélem nem ez ... (2010.12.12. 23:22) New York - A varos, ahol nem alszok
  • LacaLacaLaca: Nálunk nagyon szép buszmegállók meg aluljárók vannak, ahol lehet szundikázni... :) Remélem nem ez ... (2010.12.12. 23:20) Ha Mohamed nem megy a hegyhez...

Linkblog

Gorilla marketing

Akinek tetszik a blog, kockáztassa meg Horvátország Nagy Útikönyvének a beszerzését - jórészt ugyanis ugyanannak az embernek a lelkén szárad, mint aki a blogot írja.


És bár valós helyszínektől messze játszódik, és én se szerepelek benne, a humor-faktor elég erős az eddigi legjobb regényemben is.


Ha valakinek az iménti két példából nem lenne világos: nem csak blogot és programkódot írok. A legutóbbi novellám ebben a kötetben jelent meg:


További ajánlott irodalom egy másik weboldalamon...

Béla reklám

Mindettől teljesen függetlenül Béla megkért, hogy tegyem ki ide ezt a két linket:
Online Póker
Poker
Hát parancsolj, Béla, kérlek alássan.

Kicsi a világ!

2009.07.30. 01:02 | winney | Szólj hozzá!

"Kicsi a világ!", mondják két ember találkozásakor, akik adott helyen, adott időben csekély valószínűséggel találkozhattak egymással.

Mennyi volt például az esélye, hogy a JATE-re járó két Vakulya (akik nem rokonok) a ugyanazon kolesz ugyanazon emeletére kerüljön?

Mégis így történt.

Mennyi az esélye, hogy valaki az olyannyira valószínűtlen, mindenki által visszakérdezett Vakulya Norbert nevet kapja? Mennyi az esélye, hogy ketten is ezt a nevet kapják? És mennyi az esélye, hogy az ország két Vakulya Norbija (akik nem is ismerik egymást, és tudtukkal nem rokonok), ugyanabból a városból - Kiskunfélegyháza - indulva ugyanabba a városba - London - jussanak?

Aki nagyon szőrözni akar, mondhatja persze, hogy ennek igenis nagy az esélye, ha tudja, hogy Kiskunfélegyháza az ország Vakulya-ellátó központja, szegről-végről minden Vakulya onnan gyökeredzik. Ott, ha bemutatkozok, nem azt kérdezik, hogy milyen Róbert, hanem hogy Vakulya micsoda? London pedig úgy szívja magába az embereket, mint a szivacs. Sokkal nagyobb esélye van, hogy bárki Londonba menjen dolgozni, mint hogy Pakisztán valamely kisvárosába. Miért ne jöhetne ki két Vakulya Norbi is Londonba - lényegében mentesítve Magyarországot a Vakulya Norbiktól?

Na jó... emeljük a tétet. Mi az esélye, hogy az egyik Vakulya Norbi gyerekkori szomszédja a másik Vakulya Norbihoz menjen feleségül - főleg, hogy a Vakulya Norbik (és így a szomszédjaik is) a város két ellentétes végén laktak?

Mi az esélye, hogy a másik Vakulya Norbi egyik volt osztálytársa jó barátnője legyen itt Londonban az egyik volt tanítványomnak? És hogy találkoztam is vele, csak hogy megdöbbentsen azzal, hogy elsőre megérti a nevemet?

Elég kicsi már a világ?

Tovább megyek. Tegyük fel, az egyik Vakulya Norbi meglátogatja a másikat. Mi az esélye, hogy az ottani vendégseregben lesz egy békéscsabai pár? (Azok kedvéért, akik valami rejtélyes tér-idő paradoxon folytán kerültek a blogomra, és nem ismernek: életem jó hosszú szakaszában Békéscsabán éltem.) Mi az esélye, hogy egy másik pár egyik tagja a keresztapja révén ismeri az én keresztapámat? Mi az esélye, hogy ugyanezen pár másik tagja, egy görög srác, egy darabig szintén a Tatának dolgozott? (És hogy ugyanaz a véleménye az indiai szervezőkészségről, mint nekem? Na jó... azt gondolom, ennél a cégnél mindenkinek ugyanaz erről a véleménye.)

Nos... Vakulya Norbikkal ritkán találkozik az ember. Különösen, ha ő maga is az. Ám, mint az előző felvezetésből kiderülhetett, nekem - nekünk - mégis részünk volt ebben. Bár Kriszta - a volt szomszédom, öcsém volt osztálytársa, és a másik Norbi felesége - azt mondta rám, jobban hasonlítok apukámra, mint egykori önmagamra, valójában a férje hasonlít apukámra... jobban, mint bármelyik általam ismert rokonom, apukámat leszámítva, persze. Furcsa volt belegondolni, hogy akkor találkoztunk utoljára Krisztával, amikor a szüleink voltak annyi idősek, mint mi most... Én például amikor megláttam, azt hittem, az anyukája nyit ajtót.

A részletekbe nem mennék bele, de talán sejthető, hogy bőven volt miről beszélgetnünk. Köszönöm nekik azt a vasárnap délutánt. (És, mint az Oscar-díjak átadásánál szokás: köszönöm anyukámnak, hogy rászabadult az iwiwre, felgöngyölítette ezt a bonyolult ismeretségi hálót, és nem hagyott békén addig, amíg meg nem ígértem neki, hogy majd egyszer meglátogatom Krisztát és Norbit. És köszi Krisztának, hogy nem várta meg, hogy én jelentkezzek...)

A bejegyzés trackback címe:

https://sublondon.blog.hu/api/trackback/id/tr81276816

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.