Wimbledonban rókát láttam egy házibulira igyekezve - ráadásul az izgő-mozgó, négylábú fajtából, nem pedig abból, ami az urbanista-népi bölcselet szerint répát tartalmaz.

De hát miket is beszélek - ha Wimbledon, akkor tenisz! (Még ha nem is Wimbledonban, hanem East Finchley-ben szoktunk játszani...) Balázs azóta se vert meg, és elég közel már a nyár vége, amikorra ezt ígérte...

Ebben persze nincs semmi meglepő. Ha nyer is egy-egy szettet (úgy havonta egyszer), csak azért van, mert mire egyáltalán elkezdünk teniszezni, már 1 órányi pedálozás mögöttem van, hogy az egész heti edzés okozta általános fáradtságot, meg a hetek óta fájó achilles-inamat ne számítsuk... és így nem tudok mindig maximumot nyújtani.

Amire valamelyest büszkébb vagyok, hogy ma átúsztam a 25 méteres úszómedencét egy levegővel - ráadásul hosszában. És nem ma először. De ma először úgy, hogy nem fecskében voltam, hanem rövidnadrágban, és még a farzsebében felgyűlő víz is hátráltatott.

De nem is ez az igazi sportszenzáció. Véget ért a focibajnokság, a Sport szelet csapata számára sosem látott, kiemelkedő eredménnyel: másodikok lettünk. Nem, nem kettő, nem is három csapatból, hanem nyolcból. Összesen egy meccset nem nyertünk meg. Nem tudom, minek köszönhető ez inkább: hogy ezen alig tíz percet játszottam, vagy hogy a későbbi győztesek ellen játszottunk épp... Mivel azonban ennek a csapatnak is volt egy vesztes meccse, a matematikai esélyünk megvolt a végső győzelemre. Az utolsó meccsünkre ennek szellemében készültünk, és amikor kezdtünk, már azt is pontosan tudtuk, mennyivel kell nyernünk, ha a bajnokság élén akarunk végezni: 34 góllal. Mivel a meccsek egy órásak, minden két percre jutnia kellett volna legalább 1 gólnak úgy, hogy mi nem kapunk... nem jött össze. Csak 11 góllal sikerült nyernünk, ráadásul a meccs második felében sikerült meghúznom a combomat, így most még kicsit bicegek...

Fura, hogy ez csak a járásban zavar, a bringázásban nem. A tekerés természetesen azóta is megy, és szerencsére csak néha kapott el közben egy-egy komolyabb eső. Pedig komolyan tartottam attól, hogy amint veszek egy biciklit, azonnal rosszra fordul az idő, és nem fogom tudni használni. Szerencsére nem így történt - pontosabban nem a bringavásárlás, hanem a ventillátor-vásárlás indukálta a rossz időt. De erről majd a "Házunk tája" rovatban...