–        Írország? Ráadásul egy aprócska kis város? Ne mondd, hogy dolgozni jöttél ide… Mi dolgod itt?
–        Jövetelem célja kettős. Egyrészt, itt, a világ végén, tehéncsordák és szántóföldek szomszédságában van az Európai Bizottság (European Commission) egyik fiókszervezete…
–        Állj! Az EU intézményeit Brüsszelben tartják. Ezt mindenki tudja. Miről beszélsz?
–        Azt te csak hiszed. Az Élelmiszeri és Állategészségügyi Iroda igenis itt van. Nézz csak utána: http://europa.eu/rapid/press-release_IP-02-1100_en.htm . Hogy miért épp Írországban, és ha már itt, miért nem Dublinban, ne kérdezd. Talán a helyi foglalkoztatottsági ráta javítása érdekében lobbizta ki magának Írország, hogy itt épüljön ez a központ. Persze, a folyosókat járva és a névtáblákat lesve inkább tűnt úgy, hogy Európa minden részéről dolgoznak itt, épp csak a környékről nem. De az is lehet, hogy azért került ide ez a központ, mert valamelyik ír dönteshozónak épp itt volt földje, amit szeretett volna jó áron eladni.
–        Na de mi közöd neked az Európai Bizottsághoz?
–        Már két éve nyűglődnek valamivel, amivel nem jutottak semmire. Elhívtak hát, hogy segítsek.
–        Aha! Pont téged, mi? Egyedül téged…
–        Nem, nem egyedül engem. Ott volt velem Andreja is, Párizsból.
–        Andreja, Párizsból? No hát… Ő ki?
–        Egy vékony, mosolygós, 32 éves, szerb felmenőkkel rendelkező ausztrál srác.
–        Srác?
–        Ne tévesszen meg a neve.
–        Pedig már kezdett érdekessé válni…  De mi közöd neked az Európai Bizottsághoz? Vagy az állategészségügyhöz?
–        Semmi. Viszont, hiszed vagy sem, ők is használnak szoftvereket. Használnák az OECD szoftverét is, ha működne, de eddig nem sikerült működésre bírniuk.
–        Hogy jössz a képbe éppen te?
–        Én is dolgoztam ezen a szoftveren az elmúlt fél évben. Úgyhogy most már tudják majd használni. A lengyel Marek, aki Brüsszelben klikkelget serényen, úgy nézett ránk, mint a megváltókra.
–        Szóval ezért mentél Írországba.
–        Részben ezért.
–        Mert miért még?
–        Ez nem is annyira cél volt, mint inkább a létezésem egyik mellékkörülménye…
–        Ne ködösíts!
–        Azt pont nem csináltam.
–        Beszélj érthetően!
–        Hát jó. Röviden: minden jel arra mutat, hogy Írországban én vagyok a napisten.
–        Tessék?
–        Írország arról hírhedt, hogy állandóan esik az eső. Szitál, szemerkél, ömlik… mikor mi. De a felhőtlen, napos égbolt nagyjából ismeretlen számukra. Kivéve, amikor én is ott vagyok.  Másodjára jártam Írországban, és mindkét alkalommal megérkezett velem a nyár is. Ezekben a napokban esőfelhő sehol, sziporkázó napsütés annál inkább. Olyannyira, hogy mindkét alkalommal meg is pirultam. Jó volt látni, mennyire örülnek a helyiek a nyárnak. Ha tudták volna, hogy egy isten, sőt, maga Lugh jár közöttük, talán még barátságosabbak lettek volna velem. De így sem lehet okom panaszra. Ismeretlenül is rám mosolyogtak, rám köszöntek, viccelődtek, jó fejek voltak. Kivéve Pault, a rendszergazdát, aki szintén helyi istennek képzelte magát az EC-ben. Persze sok rendszergazda ilyen.
–        Hagyjuk is Pault. Milyen volt Trim?
–        Kicsi és nagy. Maga a központ elég kicsi, kétezren sem élnek benne. Van egy várrom, ahol a Rettenthetetlent is forgatták, körülötte további romok és egy patak – nagyjából ez minden.
–        Gondolom, ezért kicsi. De miért nagy?
–        A hoteltől a legközelebbi boltot cirka egyórányi gyaloglásra találtam. Tömegközlekedés nincs, hacsak nem számoljuk a városon óránként áthaladó távolsági buszt. Úgyhogy elég sokat gyalogoltam ezekben a napokban. De megvan ennek is a hangulata. Különösen, hogy a középkor óta meglevő gyalogösvény egyik oldalán a patakpart húzódik, a másikon szántók, alkalmanként pedig régi romok és temetők… Békés volt és nyugodt, mintha lelassult volna az idő. A nap csak későn ment le, és addig is elárasztott meleg, cirógató sugaraival, az emberek pedig nem stresszeltek, csak élvezték az élet egyszerű örömeit… Igazi felüdülés volt.
–        Gondolom, nem maradhatott ki Dublin sem.
–        Természetesen nem. Ellátogattam a tengerpartra, császkáltam a városban, eltévedtem (meglepő, mennyire könnyen eltévedhet az ember egy olyan városban, amit néhány éve viszonylag jól megismert, ha pusztán a Google térképeire bízza magát), és belefért még egy rövid rokonlátogatás is. Jó volt.