Ma reggel új irodában kezdtük a munkát: a Bing Europe team alaposan felhízott azóta, hogy az áprilisban érkező 5 magyar lényegében megduplázta a létszámot. Eddig egy, a Soho közepén levő zsákutca végére, egy hangos építkezési terület mellé jártunk dolgozni, most pedig egy, a Soho közepén levő mellékutca közepére. Túl messzire tehát nem jutottunk, és még csak abban sem vagyok biztos, hogy ami kis lépés a Bing Europe teamnek, az nagy lépés az emberiségnek.
Ez a 4. hely, ahol ülök a 8 hónap során. Az elsőt még akkor foglaltam el, amikor foghíjasan ücsörögtünk, és jobbára találomra jelölték ki nekem. Nem különösebben szerettem, mert a falnak szemben, az irodának háttal ültem, és mindenki rálátott a monitoromra. Amint egyre több és több ember csatlakozott a csapathoz, átgondolásra került, mennyire ülök jó helyen, és finoman közölték velem, hogy amint időm engedi, üljek ki a sor szélére, hogy akik egyazon dolgon agyalnak, közel lehessenek egymáshoz.
Így kerültem ki a sor végére, amit már jobban szerettem, mert bár még mindig a falat bámultam, mögöttem járkáltak, és még mindig mindenki rálátott a monitoromra, legalább nem kellett olyan társalgásban részt vennem a szomszédokkal, amihez amúgy se volt kedvem. No meg mert így az egyik szomszédom egy növény volt.
Aztán egyszer csak azt mondták, hogy fontos ember jön a csapathoz, neki meg máshol nem jó, úgyhogy odébb kell ülnöm, egy 4 személyes szeparéba. Többször elnézést kértek, én pedig nem győztem visszafogni magam, hogy ne kezdjek hangosan nevetni – az iroda második legjobb helyére kerültem, csak a nagyfőnöknek volt ennél jobb. Falnak háttal, irodával szemben, láttam, hogy ki jön és mikor, ráadásul egy üvegparaván a zaj egy részét is leszűrte… már csak a mellettem levő üvegfalú tárgyalóterem, és az oda igyekvő, hirtelen felbukkanó emberek zavartak. (Az elmélyült munkában, természetesen. Valaki másra gondolt...?)
Mivel ilyen jó helyem volt, aggódva fogadtam a hírt a költözésről. Szerencsére azonban alaptalannak bizonyultak a kételyeim. Az új helyem épp a terem sarkában van – mindent látok, engem senki, és mocorgás sincs mögöttem; csak az téved ide, akinek velem van dolga, vagy persze, aki történetesen mellettem ül.
De a törpök élete sem csak játék és mese...
Az eddig irodánk békés volt, nyugodt és meghitt, ahol mindenki közel volt a másikhoz, míg a mostani egy csupa üveg és neon hodály, egy szoftver-istálló, ahol az ablak felét egy fal takarja el. Az emberek – legalábbis azok, akik nem ugyanazon a projekten dolgoznak – jóval messzebb kerültek egymástól, ráadásul ismeretlen emberekkel is osztozunk a helyen. Az épület üvegfalainak köszönhetően még azt is látom, hogy 2 emelettel alattam min dolgoznak az emberek – és bár eggyel alattunk az xBoxosok ügyködnek, csalódottságomra senkit sem látok játszani. Eddig volt egy korrekt kis konyhánk, benne mindenféle földi (és ingyenes!) jóval – üdítőkkel, ásványvizekkel, gyümölcsökkel -, míg most még azt se tudjuk, hol ehetnénk meg az ebédünket.
No de már csak 2 hétig kell kihúznom… addig meg talán vigasztal, hogy a földszinten van egy iroda, ahol csak csajok dolgoznak. Az üvegfalnak is vannak előnyei…