2009. március 31-én 5 fiatalember felkerekedett, és Londonba utazott fél évre, hogy hosszú évekre visszanyúló szakmai tapasztalatukkal megsegítsék a Microsoftot új, Google-konkurrensnek szánt internetes keresője európai meghonosításában.
Érkezés
2009.04.06. 14:28 | winney | 8 komment
Hárman már hajnalban útra keltek, hogy aztán fejenként 30 kilónyi bőrönddel megpakolva caplassanak végig London egynéhány nevezetességén. Én nem követtem el ezt a hibát.
A társaság két legviláglátottabb tagja (beleértve természetesen engem is), tudván, hogy nem szabad elkapkodni semmit, no meg akárhol is szállnak meg, este jobb eséllyel fogadják őket tárt karokkal, inkább a délutáni géppel repült.
Mi lehet érdekes a megérkezésben, azon kívül, hogy a repülőn elfogyasztott bormennyiségnek köszönhetően elég vidámra sikerült? Az aggodalmaskodókat természetesen már a megérkezés ténye is megnyugvással tölti el, bár egyelőre következetesen követem azt a megszokásom, hogy ha repülök valahova, oda épségben meg is érkezek. (Az egyetlen „kivétel” az volt, amikor Stockholmba indultam, de Katowicében szálltam le - mivel a WizzAir nem tudta már Budapesten megtölteni a repülőt, tettünk egy nem tervezett, vagy legalábbis az utasokkal előre nem ismertetett kitérőt Katowicébe, hogy ott is felvegyünk pár embert. De ez alkalommal is megérkeztem Stockholmba, csak épp 2 órás késéssel, a rám várakozó belga haverom hatalmas örömére.)
Volt azonban egy másik kockázati faktor is: még az utazás napján sem volt olyan szállásom, ahol az elkövetkező fél évet eltölthetem. Sőt, még most sincs, miközben ezeket a sorokat írom. Jogos lehetett hát a vélekedés, hogy az első napokban valamelyik híd alatt lakom, indiai anyacégem őslakói viselkedésmintáiból okulva minden szükségletem a Temzében végezve, miként őt teszik a Gangeszben.
Hogy végül is hol hajtottam álomra a fejem az első napokban, és milyen szállást sikerült találnom (ha sikerül addig egyáltalán), a folytatásból kiderül...
A bejegyzés trackback címe:
https://sublondon.blog.hu/api/trackback/id/1049574
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nora Sthlm 2009.04.06. 19:27:29
Szia Winney! Örömmel olvasom a bloggodat es varom a folytatast! Meghatott, h belevetted a stockholmi latogatasodat es a belga haverodat.... :-)) Pont most voltunk Uppsalaban belga haverod szuleivel (anyosomekkal) es eszunkbe jutott, hogy veled voltunk ott utoljara...hany eve is? 4, ugye? Puszi,
Nora
Nora
akocsis · http://akocsis.blog.hu 2009.04.06. 19:56:56
Sok sikert, remélem jobban fog alakulni a következő 6 hónapod mint ahogy gondolom.
Majd rakd fel a fényképeket a szállásodról, és várom a beszámolót a nagy formátumú munkáról amit a Microsoftnál végzel.
Majd rakd fel a fényképeket a szállásodról, és várom a beszámolót a nagy formátumú munkáról amit a Microsoftnál végzel.
Leatherface 2009.04.07. 13:36:37
Go go Winney ;-)
Dekameron 2009.04.07. 16:12:21
Szia! Örömmel olvastam soraidat! Sok szerencsét kívánok, és várom a további beírásiokat! Éljenek az útikönyvek!
zsu szanto 2009.04.07. 20:31:40
Hello Rokon
Sok sikert es nagyon remelem, hogy egy szabad hetvegen atugrasz hozzank is. A Ryanair naponta jar es nem is olyan draga.
Hajra.
Sok sikert es nagyon remelem, hogy egy szabad hetvegen atugrasz hozzank is. A Ryanair naponta jar es nem is olyan draga.
Hajra.
tripanek (törölt) 2009.04.08. 13:32:54
WizzAir épp most szivatja az utasokat Ferihegyen, az olaszba induló járat már 7 órája késik. Reggel 7-re irták, most este 6-ot igérnek...
Rövid intermezzo érdekessé tette azért a várakozást, egy ferihegyi munkás beszólt a várakozókra h "mit áll itt ez a szok szemét", őt lelocsolták és nem túl barátságosan arrébb tologatta a tömeg.
Rendőrök kijöttek, körbenéztek, aztán hazamentek.
Rövid intermezzo érdekessé tette azért a várakozást, egy ferihegyi munkás beszólt a várakozókra h "mit áll itt ez a szok szemét", őt lelocsolták és nem túl barátságosan arrébb tologatta a tömeg.
Rendőrök kijöttek, körbenéztek, aztán hazamentek.
Dester 2009.04.08. 16:54:37
Én is szeretnék majd fotókat látni :-) Felíratkoztam az RSS-re, jöhetnek a bejegyzések is dögivel :D
surinyaz 2009.04.10. 22:15:35
forza google!
amíg megjössz melegen tartjuk a magyar lányokat.
amíg megjössz melegen tartjuk a magyar lányokat.
Kommentezéshez lépj be, vagy regisztrálj! ‐ Belépés Facebookkal
