Ki gépen száll alája, annak térkép e táj - egész konkrétran metrótérkép. Ahhoz, hogy jobban megismerjünk egy helyet, a saját kezünkbe kell vennünk a közlekedésünket. Van-e erre jobb módszer, mint a bringázás?

Mivel már három hete tekerek legalább napi 1 órát, és mivel már balesetem is volt, elérkezettnek látom az időt arra, hogy helyzetjelentést adjak a helyi bringás közlekedésről.

London polgármestere híresen kerékpár-buzi, aki külön sztrádákat akar építtetni kizárólag a bringásoknak. Ez sajnos rá is fér a városra, mert pillanatnyilag talán még a budapestinél is rosszabb a helyzet.

Jól elkülönített kerékpárúttal eddig nemigen találkoztam. Vagy a gyalogosok (és a nekik kijelölt sávra fittyet hányó bámészkodó turisták) közé vezetik a bicajosokat, vagy a forgalomba, az autók közé. Az utcák szélén általában van ugyan felfestett biciklis sáv, de ez csak annyit ér, mint langyos fing a szélviharban - a felfestésen többnyire autók parkolnak. És még ha épp hozzá is férni a 30 centi széles kerékpársávhoz, a csatornafedelek, a bukkanók, a kátyúk és az pocsolyák mind itt sorakoznak. Járdán nem szabad biciklizni, még kettővel se, mint arra a rend egyik szorgos őre felhívta a figyelmem, némi pénzbüntetést helyezve kilátásba a következő alkalomra, amikor rajtakapnak. Szóval nem maradt más választás, mint besurranni a kocsik közé, lehetőség szerint balra tartva, és éberen figyelni, nehogy valamelyik parkoló autóból rám nyissák az ajtót.

Természetesen nem csak erre kell figyelni. Londonban a piros lámpa a gyalogosok számára fakultatívnak tűnik, össznépi sport közöttük a tilosban való átkelés. Igaz ez sajnos a bringásokra is. Nem tudom, miért van, de se a gyalogosok, se a kerékpárosok nem gondolják, hogy érvényesek rájuk a KRESZ szabályai, és csak azért, hogy néhány másodperccel korábban érjenek kijelölt céljukhoz, felrúgnak mindent, ami valamiféle rendszert vihetne a közlekedésbe.

(Néha, amikor elkap a csordaszellem, természetesen én is ezt teszem - Rómában élj úgy, ahogy a rómaiak!)

A balesetet is egy ilyen gyalogos miatt szereztem, egy pöttömnyi öregapó miatt, aki úgy gondolta, nincs is jobb apropó az átkelésre, mint az a pillanat, amikor zöldre vált a lámpa az arra kanyarodó autósoknak. Meg hogy a KRESZ-ben is az idősebbeké az elsőbbség.

Valahogy így történt:

• álltunk a pirosnál, ami sárgára, majd zöldre váltott
• én, látva, hogy a mellettem (jobbra) álló autók balra akarnak kanyarodni, és tudva, hogy én pedig egyenesen előre akarok menni, megvártam őket, hogy ne rajtam keresztül vezessen az útjuk
• megvártam, amíg a két autó elindul és bekanyarodik, aztán próbáltam kikerülni őket, hogy én is haladhassak
• mivel mögöttem is jött egy taxi, hátranéztem, hogy lássam, mik a szándékai arra az esetre, amikor elé kerülök - a faromba túr, vagy megvárja, míg kikerülöm az előttem levő autókat
• és ekkor friss lendülettel, úgy 3 km/h-val belerongyoltam az előttem megálló kocsiba. Ekkor láttam csak, hogy egy ősz hajú vénség a mellettem párhuzamosan futó zebrán botladozik, a két előttem elindult autó pedig megállt, hogy elengedje.

Valójában a második épp akkor állt meg, amikor belementem; ha folytatja az útját, elgördülök mellette. Kb. 5 centin múlott. Tanulság: nem is tudom... nem hiszem, hogy az, hogy ne nézzek hátra, amikor tudom, hogy mögülem jönnek, én pedig az út bal oldaláról vágok eléjük. Alighanem nem kellett volna elengedni már az első kocsit se, hogy bekanyarodjon előttem, hanem elé kellett volna furakodni, és onnan indulni. Vagy, számolni a piroson átsétálókra.

Az anyagi kár nem jelentős, de személyi sérülés történt - megütöttem a kisujjamat.

Úgy tűnik, ez a hátulról való ütközés kísért engem - hátulról zúztam bele Porsche-motoros vörös csodámmal egy Renaultba még Helsinkiben, és Pesten is hátulról száguldottam bele egy hirtelen megálló autó farába bringával. Persze minden esetet meg tudok magyarázni...

Na mindegy is... a közlekedés sehol sem veszélytelen. Itt sem. Oda kell figyelni.

Mellesleg itt talán kulturáltabbak az autósok, és ez alatt nem azt értem, hogy az otthoni kopasz-mercis kategória valószínűleg sosem olvasott mást, csak Story magazint a budin. Nincs állandó dudálás, kiabálás, anyázás, mint azt otthon megszokhattuk. Eddig úgy tapasztalom, hogy az autósok sokkal inkább közlekedési partnernek tekintenek, mint otthon, ahol a kamionosok képesek 10 centire elszáguldani mellettem a gyűrött aszfaltú emelkedőn. Itt az elindulni vágyó buszsofőr nem tol be az út közepére, ha már elkezdtem kikerülni, és az autósok is előzékenyek, amikor azt látják, hogy azon küzdök, miként tudnék egy háromsávos út bal széléről jobbra kanyarodni. Nem mindig megoldható persze a mutatvány, egyszerűen az autók hatalmas tömege miatt, de általában eljutok oda, ahova szeretnék.

Általában. Előbb vagy utóbb.

Az eltévedések ugyanúgy egy város megismerésének a részei, mint a tervezett útvonalak. Van ugyan egy bringás térképem, de azon csak a belvárosi rész szerepel, és amikor pl. East Finchley-be tekerek teniszezni, ez a térkép nem sokat ér. Persze vannak remek térképek az interneten is, amiket ki lehet nyomtatni, de ezek sok esetben nincsenek szoros szinkronban a valósággal. Eddig még sosem sikerült kisebb-nagyobb kerülők nélkül a teniszpályára jutnom, de a hazafelé vezető utat már egész jól ismerem. Bár, amikor először jöttem vissza onnan, nagyjából 1 órával tartott tovább, mint kellett volna - finoman fogalmazva is nem az optimális útvonalat választottam. (Nem lett volna szabad hinnem a tábláknak, melyek azt hirdették, hogy az út, amin jövök, London központjába hoz, mert nagyon nem oda hozott, hanem elvitt keletnek, miközben én nyugatra igyekeztem.)

A figyelmes olvasó most vakarhatja a fejét - hogyhogy odafelé nem tudom a pontos utat, visszafelé viszont igen?

London tele van egyirányú utcákkal. A térképen ezek az irányok nem feltétlenül vannak feltüntetve, az alkalmankénti útlezárások pedig még kevésbé. Az utcák egyébként sok esetben szűkek, különösen a belvárosban, tehát érthető, hogy egyirányúsítják őket, de pl. Earls Courtnál, szűkebb környezetemben, vagy a Sohoban, elég sokáig lehet bolyongani, ha az szabálykövető ember nagyjából sejti, milyen irányba akar menni, de nem ismeri, melyik utca merről egyirányú. Úgyhogy vagy rászán némi időt az utcák feltérképezésére, vagy sutba dobja a szabályokat. Én például amikor munkába indulok, rögtön megyek úgy kétszáz métert forgalommal szemben, egyszerűen azért, mert nincs kedvem a nagy forgalomban, hosszú sorokban kígyózó autók között körbe menni vagy két kilométert, csak hogy eljussak az utcám végére.

Még egy apróság: az utak ebben a nyugati, jólétinek gondolt metropoliszban is sok esetben kátyúsak és toldozottak-foltozottak...